Könyvtári Kincsestár - 2026. július: Ernest Hemingway

2026-07-06 10:15

Júliusban Ernest Hemingway amerikai íróra emlékezünk halálának 65. évfordulóján.

Hemingway 1899. július 21-én született az Illinois-i Oak Parkban. Édesapja orvos, édesanyja a gyermekek nevelésével foglalkozott. A gyermekkori élmények, a közös horgászatok és vadászatok apjával, valamint az iskolai sport hamar a férfias tevékenységek felé fordították az ifjú Hemingway-t. Anyjával rossz volt a kapcsolata, a rideg, szeretetlen nevelés, a túlzott elvárások és a fiú számára üres vallásosság szembe állították anyjával. Iránta érzett ellenszenve élete végéig megmaradt és komoly nyomot hagyott az író lelkivilágán – valószínűleg alkoholfüggőségébe is belejátszott. Hemingway még alig volt felnőtt, mikor önkéntesként áthajózott Európába és részt vett az I. világháborúban. Az olasz fronton egy mentőalakulatnál szolgált, ahol súlyosan megsebesült és kórházba került. Itteni élményei inspirálták több korai novelláját és az 1929-ben kiadott Búcsú a fegyverektől című regényét. A háború után újságírónak állt és chicagói lapoknak dolgozott. Itt tanulta meg, milyen fontos a szöveget tömöríteni és csak a lényeget leírni – vagy még azt sem. A jéghegy-elv Hemingway stílusának fontos eleme. Ahogy a jéghegynek is csupán töredéke látszik ki a tengerből és nagy része a víz alatt marad, úgy az írónak sem kell mindent kimondania, megmutatnia, elég csupán érzékeltetni, sejtetni, mi van a háttérben, a mélyben. Az elhallgatás sokszor beszédesebb, mint a direkt közlés.

Az 1920-as években első feleségével Hadley Richardsonnal Párizsba költözött. Ez volt az író életének talán legboldogabb időszaka az anyagi nélkülözések ellenére is. Itt született Fiesta című műve, mely a háború utáni „elveszett nemzedék” kilátástalan életét mutatja be. Ekkoriban az író és barátai többször jártak Spanyolországban, ahol részt vettek a bátorságpróbának számító pamplonai bikafuttatáson és bikaviadalokon, ezek jelentették a Halál délután fő témáját.

A 30-as években Hemingway Afrikába ment vadászni, útja újabb írói nyersanyagot biztosított (Afrikai vadásznapló, Francis Macomber rövid boldogsága, A Kilimandzsáró hava 1935-36). Az írót mindig is foglalkoztatta a politika, főleg annak nemzetközi vonatkozásai. Tudósított a 20-as évek görög-török háborújáról, írt Mussoliniről, majd 1936-tól a helyszínen, haditudósítóként követte a spanyol polgárháborút. Ő is azok közé a lelkes nyugati értelmiségiek közé tartozott, akik a spanyol polgárháborúban a demokrácia és a fasizmus harcát látták, ezért ezrével indultak Spanyolországba, hogy Franco csapatai ellen harcoljanak. Írásaiban, tudósításaiban következetesen támogatta a köztársasági oldalt, de nagyon jól látta, hogy milyen súlyos belső ellentétek feszítik az elvileg ugyanazon az oldalon harcoló különböző politikai pártokat és azok híveit. A vereség után majd két évtizedre búcsút kellett mondania szeretett Spanyolországának. Hazaköltözött és Florida déli részén, valamint Kubában töltötte a következő éveket. Ekkor írta meg polgárháborús élményeire támaszkodva az Akiért a harang szól című, talán legjobb regényét. A történet egy fiatal amerikai egyetemi tanárról szól, aki egyszerű spanyol parasztok oldalán vív gerillaháborút a köztársaság oldalán. Művei többségére jellemző módon a szerelmi szál és a tragikus befejezés ebből sem marad ki, de Robert Jordan és María kapcsolata mellett emléket állít benne a polgárháború névtelen hőseinek, a mindkét oldalra jellemző kegyetlenkedéseknek és a köztársasági oldalt gyengítő eszmei ellentéteknek is.

A II. világháború kitörését követően először saját halászhajójával német tengeralattjárók után kutat Kuba környékén (könyvben: Szigetek az áramlatban – halála után adták ki), majd a normandiai partraszállás után saját szabadcsapatával részt vesz Párizs felszabadításában. Katonái rajonganak érte, Papának szólítják az ekkor már jellegzetes szakállat viselő írót, míg a szövetséges csapatok vezérkara azon tűnődik, hogy hadbíróság elé állítsa vagy kitüntesse az irreguláris csapataival renitenskedő híres írót, végül utóbbi mellett döntenek. A háború után Hemingway már világhírű író. Visszaköltözik Kubába, negyedjére is megnősül és tovább ír. A Folyón át a fák közé mérsékelt sikere után jelenik meg Az öreg halász és a tenger című kisregénye, mely az ember örök küzdeleméről, a bukás ellenére is diadalmas helytállásról szól. Ezért a művéért 1954-ben Nobel-díjjal jutalmazzák. Az 1950-es évek végén, a lassan megnyíló Franco-diktatúra idején újra ellátogat Spanyolországba; riportot ír egy híres spanyol matador egész szezonon át tartó ténykedéséről (Veszélyes nyár).

Afrikába is újra ellátogat, itt egy szerencsés kimenetelű repülőgép-baleset során komoly fejsérüléseket szenved. Az alkoholizmussal és depresszióval küszködő Hemingwaynek ezt követően súlyos nehézségei támadnak munkában és magánéletben. Téveszmék és üldözési mánia gyötri, negyedik felesége, Mary Welsh attól tart, öngyilkos akar lenni, ezért az egyik amerikai klinikára viszik, ahol az elektrosokkos kezelés csak ront a helyzetén. Hazaengedik, az amerikai Idaho államban lévő Ketchum faluban tölti utolsó napjait, végül önkezével vet véget életének 1961. július 2-án.

Források:

Világirodalmi kisenciklopédia I. kötet / szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. – Budapest : Gondolat, 1984.

Hemingway világa / Sükösd Mihály. – Budapest : Európa, 1977.

Képek:

Az első világháború alatt:

https://cdn.britannica.com/00/146400-050-9C80E6E9/Ernest-Hemingway-1918.jpg

Munka közben:

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/28/ErnestHemingway.jpg

Afrikában:

https://cdn.britannica.com/03/146403-050-BFFED054/Ernest-Hemingway-safari-Tanganyika-1934.jpg

A spanyol polgárháborúban (középen):

https://albavolunteer.org/wp-content/uploads/2016/06/Screen-Shot-2016-06-09-at-12.47.33-PM.png