2026-01-21 18:16
Január 22.
Szatmárcseke, 1823. január 22.: Kölcsey Ferenc ezen a napon véglegesítette a Hymnus – A magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely később nemzeti himnuszunkká vált.
Különleges helyet foglal el a világ himnuszai között, hiszen nem császár, nem király előtt késztet főhajtásra. Nem gyújtó hangú induló, mint az emblematikus Marseillaise, hanem egy sokat próbált nép mélyről fakadó segélykiáltása:
„Szánd meg, Isten, a magyart…”
A mű keletkezésének idején, a Habsburg-abszolutizmus korában, Metternich kancellársága alatt Pest-Budán még a német ajkú polgárság alkotta a többséget. A magyarságnak a 19. század elejéig nem volt önálló nemzeti himnusza: helyette a régi osztrák császári himnuszt, a Gott erhalte-t énekelték.
A nemzeti törekvések elfojtására szolgáló szigorú cenzúra nem engedett át egyetlen, az uralkodó hatalmat bíráló költeményt sem. Kölcsey ezt úgy kerülte meg, hogy művének cselekményét „a múltba helyezte”, így az a korabeli politikai viszonyok között is megjelenhetett, és fennmaradhatott a magyar kulturális örökség részeként.
A Hymnus 1828-ban jelent meg az Auróra című irodalmi folyóiratban. Megzenésítésére 1844-ben került sor, amikor Erkel Ferenc megnyerte a pályázatot az
„Itt az írás, forgassátok,
Érett ésszel, józanon.
Kölcsey”
jeligéjű művével.
Kölcsey alkotását mára több mint harminc nyelvre fordították le. 1989-ben bekerült a Magyar Alkotmányba, és ezzel egy időben jogszabályi védelem alá is került.
A nemzeti himnusz megszületésének napjáról való évenkénti kulturális megemlékezés gondolata Farsang Árpád zongoraművésztől és kulturális diplomatától származik az 1980-as évek közepéről. 1988. december 29-én született meg a döntés a magyar kultúra napjának megtartásáról, majd 1989 januárjában rendezték meg az első ehhez kapcsolódó kulturális eseményeket.
A magyar kultúra napjához méltó zárógondolat Kodály Zoltán mondása:
„Ne legyen kultúra magyarság nélkül, és magyarság kultúra nélkül.”
