2025-12-19 13:12
Decemberben Kemény Zsigmond íróra emlékezünk halálának 150. évfordulója alkalmából
A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központjában a tanév minden hónapjában egy tudós, művész vagy esemény évfordulójához kapcsolódó összeállítással készülünk és a témához kötődő könyveket helyezünk el a kézikönyvtár olvasódíványán. Így szeretnénk Olvasóink figyelmét felhívni a tudomány, az irodalom és más művészeti ágak jeles képviselőire és műveikre, könyvtárunk gazdag kínálatának megismertetésével.
Báró Kemény Zsigmond 1814. június 12-én született az erdélyi Alvincon, régi főnemesi család tagjaként, édesapja, Kemény Sámuel második házasságából. Mindössze kilencéves volt, mikor elvesztette apját, ezután féltestvérei őt és édesanyját kiforgatták vagyonukból. Alapfokú tanulmányait Zalatnán, katolikus iskolában, majd 1823 és 1834 között a híres nagyenyedi kollégiumban folytatta, ahol kiváló tanárai nagy hatást tettek rá. 1830-től már „felsőfokon”, bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott. Ezt követően Kolozsvárra ment, ahol bekapcsolódott a reformkori közéletbe: hallgatóként jelen volt az erdélyi országgyűlésen és barátságot kötött Wesselényi Miklóssal és Bölöni Farkas Sándorral. Ekkoriban született első, töredékes műve az Izabella királyné és a remete, amely a XVI. században, Fráter György korában játszódik. 1839-40-ben Bécsben tartózkodott, itt – beiratkozás nélkül – orvostudományi előadásokat is hallgatott az egyetemen és megismerkedett a kortárs romantika francia és német alkotóinak műveivel. Hazatérve az Erdélyi Híradó c. ellenzéki lap szerkesztője lett; vezércikkeiben a reformok fokozatos bevezetése mellett érvelt, amit liberális párttársai időnkét keveselltek, de Kemény mégis tekintélyt vívott ki magának: Széchenyi István javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia 1843-ban levelező tagjává választotta. A szakmai sikerek mellett magánélete kevésbé alakult jól: hiába szerették meg egymást Wass Ottíliával, a lány édesanyja nem adta rájuk áldását, nem tudtak összeházasodni. A Pesti Hírlapba kezdett cikkeket írni, majd Pestre is költözött 1847-ben. Ebben az évben jelent meg első befejezett regénye, a Gyulai Pál, amely szintén történelmi környezetben, Báthory István és Zsigmond korában játszódik.
Az 1848-as forradalom kitörése és a hazai feudalizmust lebontó április törvények örömmel, de szorongással is eltöltötték Keményt. Szükségesnek látta a változtatásokat a haladás érdekében, ugyanakkor – akárcsak Széchenyi Istvánt – aggasztotta azok túl gyors volta. Az önvédelmi háború (szabadságharc) kitörése is erősítette pesszimizmusát. Országgyűlési képviselőként a hadihelyzet alakulásával együtt követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, végül Aradra, de az ún. békepárt egyik tagjaként végig szorgalmazta volna a Habsburgokkal való megegyezést. A bukás után az ő feje felett is ott lebegett a megtorlás veszélye. 1850-ben rövid bujdosás után megjelent a katonai törvényszék előtt, de nem kapott büntetést. Ebben az évben írta meg a Forradalom után, 1851-ben a Még egy szó a forradalom után című politikai témájú műveit, melyben elítélte Kossuth végül vereségbe torkolló politikáját.
Az önkényuralom kora és a kiegyezéshez vezető időszak volt pályájának legérettebb, legtermékenyebb időszaka mind szép-, mind közíróként. Az ekkor született, már nem romantikus, hanem realista stílusú regényeit tartják a legjobbnak. Az özvegy és leánya c. romantikus regény Erdélyben játszódik, A zord idő a Buda 1541-es elvesztése utáni nehéz korszakot idézi meg, A rajongók pedig a reformáció egyik legkülönösebb ágát jelentő székely szombatosok körébe helyezett történet. Kemény, aki maga is ellentmondásos, sokat tépelődő figura volt, a műveivel a lélektani regény első hazai darabjait alkotta meg. A regényírás mellett a Pesti Naplóban jelentek meg figyelemreméltó közéleti írásai. Deák Ferenc barátjaként és politikája híveként, a Habsburgokkal való megállapodás szorgalmazójaként nemcsak írásaival, hanem parlamenti felszólalásaival (1865-től Lipótváros képviselője volt) is a kiegyezés egyik szellemi előkészítője volt. Annak 1867-es megvalósulása után, a rá jellemző módon, az egész életét végig kísérő kettősség jegyében mégsem volt elégedett, fokozatosan háttérbe is szorult a politikai életben. A Kisfaludy Társaságnak azonban aktív élete végéig vezetője maradt. Ez azonban nem tartott haláláig. Az egész életében sokat és rendkívül alaposan, precízen dolgozó, ugyanakkor bohém, éjszakázó és lelkében gyötrődő Kemény Zsigmond idegrendszere felőrlődött. 1873-ban elméje elborult, utolsó éveit így élte le. 1875. december 22-én hunyt el Pusztakamaráson.
A maga idején Jókai mellett, vele egyenrangúan tartották a magyar történelmi regényírás nagy alakjának. Ismertsége, olvasottsága ma már nem vetekszik pályatársáéval. Emlékét a Kemény Zsigmond Társaság, egy erdélyi irodalmi egyesület őrizte, melyet kevéssel halála után, 1876-ban alapítottak. 1948-ban, a kommunista diktatúra romániai kiépülésével a társaság megszűnt, de a rendszerváltást követően marosvásárhelyi székhellyel újraalapították.
Források:
Új magyar irodalmi lexikon / főszerk. Péter László. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.
A magyar irodalom arcképcsarnoka / Hegedűs Géza. – Budapest : Trezor Kiadó, 1993.
https://mek.oszk.hu/01100/01149/html/index.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kem%C3%A9ny_Zsigmond
Képek:
https://dka.oszk.hu/031600/031659/vende2_24_a_nagykep.jpg
https://i0.wp.com/karpatalja.ma/wp-content/uploads/2021/12/kemeny-zsigmond.jpg?fit=1200%2C800&ssl=1
https://litera.hu/img/fe_800_500_Kemeny-Zsigmond.jpg
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kem%C3%A9ny_Zsigmond#/media/F%C3%A1jl:Kem%C3%A9ny_Zsigmond_1876.jpg
https://mult-kor.hu/a-regenyiras-es-a-politika-teren-is-jeleskedett-kemeny-zsigmond-20240612
.jpg){kind=link}