Könyvtár és Információs Központ / Faliújság

Könyvtári Kincsestár - 2025. január: Fekete István

2025-01-27 11:01

Januárban Fekete István József Attila-díjas íróra emlékezünk születésének 125. évfordulója alkalmából.

A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központjában a tanév minden hónapjában egy tudós, művész vagy esemény évfordulójához kapcsolódó összeállítással készülünk és a témához kötődő könyveket helyezünk el a kézikönyvtár olvasódíványán. Így szeretnénk Olvasóink figyelmét felhívni a tudomány, az irodalom és más művészeti ágak jeles képviselőire és műveikre, könyvtárunk gazdag kínálatának megismertetésével.

Januárban Fekete István József Attila-díjas íróra emlékezünk születésének 125. évfordulója alkalmából.

Fekete István 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Az elemi iskola első négy osztályát helyben végezte el, ahol apja volt az igazgató. Következő iskolaéveit Kaposváron töltötte a helyi gimnáziumban, majd a polgári fiúiskolában. 1915-től felsőkereskedelmi iskolába járt, 1917 végén pedig besorozták a kaposvári zászlóaljba. 1918-ban hadiérettségit tett, majd Gödöllőre került tartalékos tiszti iskolába. 1918-ig, a Monarchia seregének összeomlásáig káplárként szolgált. 1923-ban felvették a Debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. 1924 januárjában Magyaróváron folytatta tanulmányait.

1926-tól frissen végzett mezőgazdászként Bakócán kapott állást. Az erdőről, a földekről hazatérve gyakran ragadott tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze. Itt ismerkedett meg Piller Edittel, akivel 1929 decemberében kötött házasságot. A fiatalok az esküvő után Ajkára költöztek, ahol Fekete István egy birtokon, vezető gazdatisztként kapott állást. Munkája alatt az általa irányított birtok fellendült, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tejüzemet szervezett az uradalomban, búzavetőmagot nemesített, a kiállításokon pedig rendszeresen díjat nyertek az ő irányítása alatt tenyésztett kosok. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő szakember lett, aki gazdatisztként tekintélyt szerzett magának. 

Fekete István írni már nyolcévesen kezdett Göllén. Első verse egy rövidke költemény volt a békéről, amely 1916-ban megjelent a Zászlónk című diákújságban. Katonasorban és akadémistaként is írogatott, bár ezek csak vázlatok voltak. Első felnőtt írásai főként a vadászat, vadgazdálkodás témaköréből kerültek ki, melyeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldött el, aki meg is jelentette azokat. Kittenberger ébresztette rá arra, hogy tudása, mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztani. Első cikkét a Nimródban újabbak követték. Kittenbergerre egész életében tisztelettel tekintett, szoros, halálukig tartó barátság szövődött közöttük. 

Az író későbbi munkáiban a parasztembereket, parasztsorsokat, a paraszti világot bemutató írásaival a népiességet képviselő szerzőkhöz áll közel. Ez az irodalmi vonulat –  amelynek jeles képviselői Mikszáth, Gárdonyi, Móra – a parasztokat mint nehéz életű, szegény és elesett emberek ábrázolta. Fekete Istvánnak az Új időkben megjelent írásai, amelyeknek válogatása 1941-ben jelent meg Öreg utakon címmel, javarészt természettárgyú írások, vadászemlékek. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatot hirdetett. Ekkor írta meg A koppányi aga testamentumát. Ez volt első könyve és rögtön a pályázat első helyezettje lett. Következő kisregénye a Csí, 1940-ben jelent meg. Ugyanebben az évben a Kisfaludy Társaság soraiba választotta. A magyar parasztság helyzetéről, a feudális úr-paraszti viszonyról Gyeplő nélkül című könyvében rajzolt átfogó képet. Nem sokkal később színdarabot is írt, Hajnalodik címmel.  

Közben a család úgy döntött, hogy elhagyja az ajkai birtokot és Pestre költözik. Fekete István a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást. Hamarosan elkészült második romantikus regénye, a Hajnal Badányban. Második elbeszéléskötete 1944-ben jelent meg, Egy szem kukorica címmel. 1946 tavaszán indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt, és a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya, az ÁVO is zaklatta. 1948-ban még megjelenhetett Tíz szál gyertya című novelláskötete, de 1949 tavaszán „megtisztították” a minisztériumot, és Fekete Istvánt sokadmagával együtt nyugdíjazták. Állása megszűnésével a nélkülözés hosszú hónapjai, sőt évei következtek az író és családja életében. Könyveit nem adták ki, állandó foglalkozást sehol nem kapott, alkalmi munkákat kellett vállalnia, hogy eltarthassa családját. 1951 őszén jutott tanári álláshoz a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Itt íródott a Kele, valamint a Lutra című regénye. 

1955-ben végre megtört a jég: Halászat című művét a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként adta ki. Ezután a Kele megjelenése következett a Magvető gondozásában, majd a Lutra, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ért száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből. Pepi-kert című könyvében a szarvasi arborétum történetét meséli el, annak történelmi hátteret festve. 1960-ban a Tüskevárért József Attila díjjal tüntették ki. 1965-ben jelent meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el 1970-ben. E regénye már írói számvetés, visszatekintés. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit gyűjti egybe.

70 éves korára több szívinfarktuson esett át. Még átvehette a Munka Érdemrend arany fokozatát, de 1970. június 23-án örökre lehunyta szemét.

Nagyon sokoldalú szerző volt. Írt regényeket, elbeszéléseket, regényes életrajzot, önéletrajzot, prózát és verset, történelmi és ifjúsági regényt, emlékiratokat, színdarabot, tankönyvet stb. Írásainak számos idegen nyelvű kritikai méltatása is született, életműve határainkon túl is elismerést aratott. 

Fekete Istvánt a természettel együtt élő, titkait ismerő, vele naponta találkozó ember élményei avatták íróvá. Új műfajt teremtett, amellyel a természettől eltávolodott embert ismét természetközelbe tudta hozni.
 

Források:

Képek: