Könyvtár és Információs Központ / Faliújság

Könyvtári Kincsestár - 2024. június: Táncsics Mihály

2024-07-02 13:13

Júniusban, halálának 140. évfordulója alkalmából Táncsics Mihály író, publicista, politikusra emlékezünk.

A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központjában a tanév minden hónapjában egy tudós, művész vagy esemény évfordulójához kapcsolódó összeállítással készülünk és a témához kötődő könyveket helyezünk el a kézikönyvtár olvasódíványán. Így szeretnénk Olvasóink figyelmét felhívni a tudomány, az irodalom és más művészeti ágak jeles képviselőire és műveikre, könyvtárunk gazdag kínálatának megismertetésével.

Júniusban, halálának 140. évfordulója alkalmából Táncsics Mihály író, publicista, politikusra emlékezünk, aki az 1848-as forradalom előtt a sajtószabadság ügyét képviselte, később az utópista szocialista eszmék egyik első magyarországi hirdetője lett.

 

 

Táncsics (eredetileg Stancsics) Mihály jobbágycsaládban született egy Bakony-széli falucskában, Ácsteszéren 1799. április 21-én. Szülei telkes gazdák, anyja szlovák, apja horvát származású. 15 éves volt, amikor apja meghalt. 18 éves koráig a jobbágyfiúk életét élte. 1818-ban takácsinasnak állt be, Szombathelyen szabadult, és mint mesterlegény kezdte meg vándorlását a Dunántúlon. 

1822-ben Budán tanítóképzőt végzett, amely akkor féléves tanfolyam volt a normaiskola mellett. A gimnáziumot ezt követően, szinte felnőtt fejjel végezte el három piarista gimnáziumban. Mellette segédtanítóskodott is. Nyaranta járta az országot. A pesti egyetemen 1828 és 1831 között bölcsészetet és egy évig jogot tanult. Jogi tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és a magyar nyelvészet felé fordult.

Ekkor került bele a pesti értelmiség köreibe, ahol korábbi olvasmányai után alaposabban megismerkedett a felvilágosodás korának nyelvi, irodalmi és politikai eszméivel.

Első munkáival: A magyar nyelv (1831); Nyelvészet (1833); Magyar és német beszélgetések (1833) című nyelvkönyvének példamondataiban a feudális rendszer nyílt bírálatát fogalmazta meg. A cenzúra figyelmetlensége folytán megjelent könyv már egy éve forgalomban volt, amikor a hatóságok felfigyeltek tartalmára és példányait elkobozták. 

Budapesti levelek című kéziratának kiadását már nem engedélyezték. Miközben házitanítóként dolgozott, a reformországgyűlések hatására figyelme mindinkább a politika felé fordult. Írásaiban főként Széchenyi István reformprogramját népszerűsítette. A Magyar Gazdasági Egyesület által hirdetett pályázatra 1842-ben nyújtotta be A földművelési ipar ébresztésének egyetlen módja című munkáját. Az írás óvatosan bírálta a jobbágyság intézményeit, bár kiadását engedélyezték, végül a kinyomott íveket mégis elkobozták.

Ezek után írta meg 1843-ban Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, amelyben már teljesen elszakadt a nemesi liberalizmus nézeteitől, és a radikális forradalmár hangján szólalt meg.

Újabb röpirataiban – Széchenyi István grófnak két garasára nyilatkozat (1844), Hunnia függetlensége (1847) – tovább részletezte társadalomátalakító programját. 1846-ban tett nyugat-európai útja során megszilárdultak forradalmi demokrata elvei. Követelte Magyarország és Erdély egyesítését, a teljes jogegyenlőséget, általános választójogot, felelős kormány és népképviseleti parlament megalakítását, valamint megváltás nélküli jobbágyfelszabadítást. Megismerkedett az utópista szocialisták műveivel. Arra a felismerésre jutott, hogy céljai megvalósulásához a polgári forradalom sem elegendő, mivel a társadalmi bajok végső oka a tulajdon. Az osztályok nélküli társadalomról szóló elképzeléseit Józanész című írásában fejtette ki 1848-ban. 

Táncsics 1846 őszén tért haza, kevéssel azután, hogy a Népkönyv új, Lipcsében kinyomtatott kiadása megérkezett Magyarországra. Kossuthék értesültek róla, hogy Táncsicsot le akarják tartóztatni, ezért Horvátországba menekítették. Itt írta meg a Nép szava, isten szava (1848-ban jelent meg) című röpiratát, amelyben Kossuthéval rokon nézeteket fogalmazott meg, valamelyest közeledve az érdekegyesítési politika elveihez.

A titkosrendőrség felfedezte Táncsics rejtekhelyét, és 1847 márciusában letartóztatták. Sajtóvétség miatt emeltek vádat ellene, de az ítélet egy év alatt sem született meg, és a Budán raboskodó Táncsicsot 1848. március 15-én a forradalom résztvevői kiszabadították.

Áprilisban megindította Munkások Újsága című hetilapját, majd júniusban a siklósi kerület országgyűlési képviselője lett. Az új országgyűlés tagjainak többsége a birtokos nemességből került ki, és jelentéktelen kisebbséget alkottak azok, akik a jobbágyfelszabadítás radikális továbbfejlesztését kívánták. Táncsicsot eleinte jóindulattal fogadták, legfeljebb falusias szokásait és modorát mosolyogták meg. Később egyre hevesebben szállt síkra a parasztság és a városi munkásság érdekeiért, bírálta a kormányt és a békepártot. Táncsics ezzel mind jobban elszigetelődött, majd 1849 elején lapját is betiltották. Alkotmánytervezetében a feudális viszonyok maradéktalan felszámolásán túl követelte a 2000 hold feletti birtokok felosztását és a szabadságharc katonáinak földhöz juttatását.

A világosi fegyverletétel után nyolc éven át rejtőzködött. Távollétében halára ítélték, és jelképesen kivégezték. Az illegalitásban írta Mi a szocializmus és mi a kommunizmus, Mik a vörös republikánusok és mit akarnak?, valamint Királyista és republikánus című munkáit. Ezekben a forradalom és a szabadságharc tanulságait elemezte, az önkényuralom elleni tiltakozásra buzdított, sőt egy újabb felkelés terveit készítette elő. A Hét nemzetiség szövetsége című írásában felvetette a Kárpát-medencében élő népek összefogásának gondolatát.

Táncsics 1857-ben kegyelmet kapott, de rendőri felügyelet alá helyezték. A Bach-rendszer bukása után bekapcsolódott a megélénkülő politikai mozgalomba. Kapcsolatba lépett az egyetemi ifjúsággal és részt vett az 1860. március 15-ére tervezett tüntetés megszervezésében. A megelőző éjszakán letartóztatták, majd 15 év börtönre ítélték. A kiegyezést követő amnesztia révén szabadult ki, de a börtönben csaknem teljesen megvakult. 1869-ben Arany Trombita címmel új hetilapot indított, és az Általános Munkásegylet elnökévé választották, 1869-től 1872-ig pedig Orosháza országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedett. A magyar munkásmozgalom internacionalista irányultsága miatt 1870-ben lemondott a Munkásegylet vezetéséről, majd 1872-ben teljesen visszavonult a politikától. 

Utolsó éveiben ismét nyelvészettel, a nemzetiségek magyarosításának kérdésével és különféle utópista elméletek kidolgozásával foglalkozott.

85 éves korában, nagy szegénységben, elfeledetten halt meg 1884. június 28-án.

Források:

Képek