Könyvtár és Információs Központ / Faliújság

Könyvtári Kincsestár - 2023. december: Kós Károly

2023-12-08 14:12

Decemberben Kós Károlyra, a XX. századi magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakjára emlékezünk, születésének 140. évfordulója alkalmából.

A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központjában a tanév minden hónapjában egy tudós, művész vagy esemény évfordulójához kapcsolódó összeállítással készülünk és a témához kötődő könyveket helyezünk el a kézikönyvtár olvasódíványán. Így szeretnénk Olvasóink figyelmét felhívni a tudomány, az irodalom és más művészeti ágak jeles képviselőire és műveikre, könyvtárunk gazdag kínálatának megismertetésével.

Decemberben Kós Károlyra, a XX. századi magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakjára emlékezünk, születésének 140. évfordulója alkalmából.

 

 

140 éve, 1883. december 16-án született Temesvárott Kós Károly, erdélyi magyar építész, író, grafikus, iparművész, tanár, könyvkiadó, néprajzkutató, politikus, a XX. századi magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakja.

Erdélyi szász család sarja, apja, Karl Kosch postatisztviselő volt. A nagyszebeni és a kolozsvári diákévek után a budapesti műegyetem építész szakán folytatta tanulmányait. Tervezésben az elsők közé tartozott, amiről számos elismerés, pályázati díj tanúskodott. 

1907-ben lediplomázott, s ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. Tevékenységét az erdélyi népművészet, kiváltképp Kalotaszeg népi építészete ihlette. A szecesszió nemzeti változatát akarta megteremteni, ízlése és elképzelései azonban lényegesen elütöttek a hasonló nyomokon induló Lechner Ödön dekoratív stílusától. Így alakította ki sajátos formanyelvét, amelyben a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítőművészet elemei keverednek. 1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, első munkái között szerepelt – más tervezőkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és az állatkerti pavilonok tervezése is. 

1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát, s megírta a Régi Kalotaszeg című könyvét. Kalotaszeg címmel lapot indított, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és 1912-ben a „Kispesti munkásház és tisztviselőtelep” (Wekerle-telep) tervpályázaton az ő rendezési tervét fogadták el. 

Az I. világháború kitörésekor behívták katonának, de 1916-ban felmentették a szolgálat alól, s megbízták IV. Károly koronázási ünnepségének előkészítésével, amiért megkapta a Ferenc József lovagkeresztet. 1917-18-ban ösztöndíjjal Konstantinápolyban tanulmányozta a török és a bizánci építészetet, ebből született Sztambul című monográfiája. 1918-ban az Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére nevezték ki, de az őszirózsás forradalom után családjával inkább Sztánán maradt. 1919-ben megszervezte a Kalotaszeg Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett. 

Trianon után részt vett a Magyar Néppárt és az Erdélyi Szépmíves Céh, az erdélyi írók önálló kiadójának megalakításában, szerkesztette Benedek Elek Vasárnap című politikai újságját. A Céh jelentette meg első regényét, a Varjú nemzetséget is. Regényeinek, elbeszéléseinek és tanulmányainak témáját legtöbbször Erdély múltjából merítette. 1931 és 1944 között szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot, 1934-ben pedig elvállalta a kalotaszegi református egyházmegye főkurátorságát. Ebben az évben saját illusztrációival megjelent Az országépítő című, Szent Istvánról szóló történelmi regénye, amelyért Baumgarten-díjat kapott. 

A szintén történelmi témájú Budai Nagy Antal című drámáját a pesti Vígszínház mutatta be. 

A két világháború között élenjáró harcosa volt az Erdélyben élő népek barátságának és együttműködésének.

1940-ben – az erdélyi magyarságért végzett munkájáért – Corvin-koszorúval tüntették ki. 1945-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, 1946-48-ban országgyűlési képviselő volt. Emellett vezette a Romániai Magyar Képzőművészeti Szövetséget, és részt vett a Műemlékvédő Bizottság munkájában is.

1952-ben nyugdíjba vonult, de az írással és a tervezéssel nem hagyott fel. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott, 1977. augusztus 25-én hunyt el. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.

Legfontosabb művészettörténeti, néprajzi és építészeti tanulmányai és könyvei:

  • Erdélyország népének művészetéről (év nélkül)
  • Régi Kalotaszeg (1911, 1988)
  • Erdély kövei (1923)
  • A lakóház művészete (1930)
  • Kalotaszeg (1932)
  • Erdély. Kultúrtörténet vázlat (1934, 1988)
  • A székely nép építészete (1944)
  • Falusi építészet (1945)
  • Népélet és néphagyomány (1972)

 

Forrás:

Képek: