Könyvtár és Információs Központ / Faliújság

Könyvtári Kincsestár - 2023. február: Barabás Miklós

2023-02-08 08:33

Februárban Barabás Miklósra, a XIX. századi magyar képzőművészet meghatározó alakjára emlékezünk halálának 125. évfordulója alkalmából.

A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központjában a tanév minden hónapjában egy tudós, művész vagy esemény évfordulójához kapcsolódó összeállítással készülünk és a témához kötődő könyveket helyezünk el a kézikönyvtár olvasódíványán. Így szeretnénk Olvasóink figyelmét felhívni a tudomány, az irodalom és más művészeti ágak jeles képviselőire és műveikre, könyvtárunk gazdag kínálatának megismertetésével.

 
Februárban Barabás Miklósra, a XIX. századi magyar képzőművészet meghatározó alakjára emlékezünk halálának 125. évfordulója alkalmából.

 

Barabás Miklós 1810. február 10-én született az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban. Az elszegényedett kisnemesi család sokadik gyermeke, édesapja Barabás János, édesanyja Gaál Terézia. A család, szülei válása miatt szétszakadt és szegénységben élt.

Hatéves korában került a nagyenyedi Bethlen-kollégiumba, ahol már korán kiderült, hogy tehetsége van a rajzoláshoz. Itt kezdett először arcképfestéssel foglalkozni, amely vigasztalást és már ekkor szerény megélhetést is jelentett a számára.

Enyedről Nagyszebenbe került, ahol megkezdte festészeti tanulmányait. 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű, éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől az olajfestés alapjait, Barra Gábortól, a litográfia jeles képviselőjétől pedig a kőnyomat-készítés technikáját sajátította el.

1829-től egy évig a bécsi művészeti akadémián tanult. A számára legfontosabb ismereteket azonban a természet megfigyelése, az önművelés és a festőtársaihoz fűződő barátsága révén szerezte meg. 1831-től két esztendőt Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett.

Művészi fejlődésére a legnagyobb hatást itáliai útja tette. Itt ismerkedett meg W. L. Leitch angol akvarellfestővel, akitől a vízfestés technikáját sajátította el. Hazatérése után a magyar politikai, társadalmi és gazdasági élet kiemelkedő személyiségeiről festett arcképeivel a kor egyik legnépszerűbb művészévé vált. Megfestette többek között Petőfi Sándor, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Arany János és Eötvös József képmását is. Jellemábrázoló készséget tükröző remekművei közül is kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné arcképe. Igazán nagyot e műfajban alkotott. Finom lélekrajzú portréin különös gondot fordított az arc, a kéz, a hajviselet kidolgozott megfestésére. A portréfestészeten kívül idealizált életképek, akvarell tájképek, aktuális események megörökítése jellemezte még művészetét.

Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjainak sorába választotta. 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, 1862-től haláláig annak elnöke is volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kora társadalmi és művelődési viszonyinak irodalmi igényű összefoglalása.

Élete végén csendesen teltek napjai, meleg családi körben, az egész ország szeretetétől és tiszteletétől övezve. 1898. február 12-én halt meg Budapesten.

Források

Képek