2023-01-22 16:26
200 éves a Himnusz
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon véglegesítette a Himnusz (Hymnus) kéziratát Szatmárcsekén. Maga a mű 1829-ben, Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg először, akkor még a kéziraton szereplő „a magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül.
A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc szerezte 1844-ben, amikor a Kölcsey-vers megzenésítésére kiírt pályázaton az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert.
A magyaroknak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza (a különböző felekezeteknek saját néphimnuszuk volt). A több mint 30 nyelvre lefordított Kölcsey-vers 1989-ben lett az Alkotmány szövegének része, s került ezzel jogszabályi védelem alá, vált hivatalos nemzeti himnusszá. A 75. § kimondja: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” (1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról) A 2011-es Alaptörvénybe ez a paragrafus az Alapvetés i) cikkébe került változatlanul.
A magyar kultúra napja megtartásáról 1988. december 29-én döntöttek. A döntést követő hónapokban, 1989 januárjában szerveztek először a szóban forgó jeles naphoz kötődő eseményeket. Bár csak 1989-ben tették hivatalossá a magyar kultúra napját, de ifjabb Fasang Árpád zongoraművész, kulturális diplomata már évekkel korábban érvelt a magyar kultúra napjának bevezetése mellett: „Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.